Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Dobó Zoltán

MLF Itthon

Leverte a Fideszt a Jobbik, mégis az MSZP támogatására szorul

Önmagához képest nagyon rosszul szerepelt a Fidesz a tapolcai időközi választáson. Miközben az egyik választókerületben a Jobbik több voksot kapott, mint tavaly októberben a „rendes” választáson, a kormánypárt elveszítette szavazói felét. A város irányítását egy éve elveszítő Fidesz hallani sem akar a Jobbikkal való együttműködésről, nem szavazza meg a polgármester javaslatait, ami közös nevezőre hozta a városban a Jobbikot és az MSZP-t. A két, egymástól igen messze álló párt lényegében koalícióra lépett Tapolcán.

Kálmán Attila - M. László Ferenc Itthon

Trollok harca Tapolcán

Szürreális kampányzáró zajlik a hétvégi választásra készülő Ajkán és Tapolcán: a pártok aktivistái nagy élvezettel trollkodják szét egymás rendezvényeit, a jelöltek leginkább egymás lejáratásával törődnek, miközben országos politikusaik is a maguk módján próbálnak hozzájárulni a sikerhez. Az Orbánt elkísérő Balog Zoltán például a magyarokat "szívmagyarokra" és "zsebmagyarokra" osztotta: az előbbiek a polgári-keresztény értékrendet képviselik, utóbbiak pedig azok, akiknek szólt a rezsicsökkentés.

MLF Itthon

A Fidesz egy tanárral törné meg a Jobbik lendületét Tapolcán

Egy ajkai pedagógust indíthat a Fidesz a tapolcai választáson – értesült több forrásból is a hvg.hu. A kormánypárt kezére játszhat, hogy a kerület egy részében a Jobbik, másik részében pedig az MSZP erős. Ennek ellenére a Fideszben a radikális ellenzéki párt előretörésétől tartanak.

Meghalt Gene Hackman 

Meghalt Gene Hackman 

Călin Georgescu is együttműködött a Soros Alapítvánnyal, így önmagát is listázhatná

Călin Georgescu is együttműködött a Soros Alapítvánnyal, így önmagát is listázhatná

Március közepétől újra a gyalogosoké a pesti alsó rakpart

Március közepétől újra a gyalogosoké a pesti alsó rakpart

Nem tudják lecserélni a középkorú magyarok az autóikat, egyre öregebb a járműpark

Nem tudják lecserélni a középkorú magyarok az autóikat, egyre öregebb a járműpark

Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Indul a buli Washingtonban: mise, teázás, koncert és bál is van az elnöki beiktatás eseményei között

Indul a buli Washingtonban: mise, teázás, koncert és bál is van az elnöki beiktatás eseményei között

A kormánypropaganda időzavarba került az üzemanyagárakkal

A kormánypropaganda időzavarba került az üzemanyagárakkal

NFL: Eldőlt, melyik két csapat mérkőzik meg a Super Bowlon

NFL: Eldőlt, melyik két csapat mérkőzik meg a Super Bowlon

A címlapról ajánljuk